Tisztelt Hölgyek/Urak!
Úgy vélem az Édes November című amerikai romantikus dráma, egy kiválló példája a mai embernek. Annak aki nem ismerné a történetet, itt megismerheti: http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=43113 , de röviden egy halálos beteg lányról szól, ki havonta váltja partnereit. Konkrétabban: "Nelson Moss (Keanu Reeves) magának való, munkamániás üzletember. Egy napon összehozza a sors Sarával (Charlize Theron), aki miatta bukik meg egy autóvezetői rutinvizsgán. Sara csipkelődő modora egyszerre vonzza és taszítja a férfit, aki csak akkor lágyul el végképp, amikor Sara elmondja az igazat magáról. Halálos betegségben szenved, nincs sok ideje hátra. A legfontosabbat viszont elhallgatja Sara: nem akarja, nem tudja lekötni magát. Elcsavarja a férfiak fejét, majd bűntudatot érezve egy hónap után tovább áll. Nelson nem tudja, hogy ő a kiszemelt édes, novemberi áldozat." - PORT.hu

Szóval ha az ember csak egy pillanatra is kinyitja a szemét láthatja, hogy ez zajlik az emberek többségében. Folyton hajhásszák a "sikert" és haldoklik mind, agonizálnak, vegetálnak, de egy biztos, nem élnek. Nincs tiszta lelkiismeret, bűntudatk elnyomva, tükrök el téve, hisz úgyse bírnak már bele nézni őszintén. A fürdőben van egy darab, borotválkozni a férfiaknak, nőknek sminkelni, de nincs több, hisz ha tükörbe is vet egy pillantást, a saját szemébe nem tud bele nézni. Magát nem tudja tartani, gyenge, mintha mázsás súlyokat tartana a tarkójánál, úgy görnyed meg. A saját önérzetükért bármit megtesznek, de a lelkiismeretükért, a bűntudatukért, ami figyelmezetetné őket, hogy rossz utat taposnak, azért semmit. Szóval nem látni mást csak a pasik csajoznak, hogy "férfivá" válhassanak a féregből, a csajok pasiznak, hogy "nővé" válhassak a féregből, természetesen sikertelenül. Ebből csak az lesz, hogy általánosan a "férfiak" átmennek a városon, a "nőkön" pedig át megy a város. De nem lesz belőlük semmi, mert képtelenek felnőni, no de nem azért mert nincs erejük, pusztán akaratgyengék. Az hogy a "férfiaknál" ez mekkora büszkeség, hogy hány "nővel" volt ágyban, és hogy a "nőknél" mekkora szégyen, hogy hány "férfival" volt az pusztán a társadalom pejoratív megítélése. Szóval a filmből azt a konzekvenciát vontam le, hogy az egész társadalom olyan mint Sara. Haldoklik, mert így élni nem tud, így élni nem lehet, bűntudat gyötri amit próbál elnyomni, és képtelen teljes életet élni csak vergődik, pótszerekhez nyúl, vagy karrierorientáltá válik. Így született meg a mai társadalom karrierista szinglije.

Az élet nem bonyolult, csak nem a könnyebbnek látszó utat kell választani, hanem ha kell ki kell állni magunkért. Azt kell választanunk ami által nem gyötörhet a bűntudat, nem bánthat a lelkiismeret, vagyis őszintének kell lennünk önmagunkkal és vállalni felelőséget, azt ami minket terhel. De ehhez fel kell nőni, mert ez a "fölnőttség". Ezzel zárnám is soraim: Mindenki szabad, ami azt jelenti, hogy választhat, dönthet, felnőhet, gyermek maradhat. De gyermekként nem fogja meg kapni a felnőtt kiváltságait, mint például, egy teljes és egészséges párkapcsolatot, de ha nem nől föl, és gyermekként próbálkozik, nem lesz csak rózsaszín köd, mi hamar elillan és süllyedhet a köd alatt lévő mocsárban.
 

Pénzt akarok! Temérdek pénzt! S mégsem azért, hogy gazdag legyek, hanem lássam, hogy milyen emberré válok gazdagon. Amikor nem a kissebb értékű árucikkek vásárlására korlátozódom a sarki közértben, hanem akár magát a sarki közértet is tulajdonomnak tudhatom. Nem azért, hogy házakra-lakásokra, autóra, tanulásra fordítsam (nem mintha pont nem ezekre költeném), hanem azért, hogy lássam miként változom az a hatalom által amit a pénzt birtoklása ad a kezemben. Ugyan fordítanák-e jótékonykodásra bármekkora összeget? Mire költeném? Mindenbizonnyal saját könyv(esbolt/tár) lenne a birtokomban. Ha kedvem támadna bármilyennemű olvasáshoz, akkor csak lesétálni az alagsorba és kiválasztani a kedvemre valót, majd a dohánypulthoz menni, s levenni az akkori számízem igényének a dohányt és megtölteni vele pipám, s olvasni, olvasni, olvasni... De ugyan olvasnék ha lenne jobb dolgom is? Ugyan hamar elszórnám? Szenvedély beteg válna-e belőlem? Érdekes a feltételes jövő, mert kevesebb a kérdés, mint a jelenben, hisz a jövő maga egy kérdés. Már eme írás (ha hasonlíthatom), olyan mint József Attilának a "Kedves Jocó!" című verse, kósza ábrándkép, mivé válhat e módban az énképem. De a repülést biztos kipróbálnám, egyszerű kis géppel szelném a magaslati levegőt, élveznék a repülés szabadságát, azt a szabadságot, melyet a madarak élvezhetnek, repülve magasban akatuk szerint messze... Ami biztos, hogy rengeteg a mostani jelenemben élő kérdéses eseményt felednék. Megszűnne mint problémaforrás. Mint például: nem egy kikopottfélben lévő sportcipővel lépkednék a városka utcáin. Mozognék, sportolnék mindenképp, ki kell elégítenem a mozgásigényem, mi elég magas. Bár igazából, amiről most ábrándozok az nem is a vagyonnal jár kézen fogva, hanem az önálló szabad saját élettel.

Hisz bármit elérhetünk ha eléggé akarjuk és teszünk is érte kitartóan.

Az év utolsó hétfője. És!? Itt ülök, fáj a fejem, már negyed egy múlt és még szinte levegőt sem vettem ma. Szemem résnyire nyitva, egy idegen tán ázsiainak is nézne, még a bőröm is elég világos, s sápadt. Sápadt, mint a hold. De a kávé mindig marad az a hol híg, hol sűrű, hol zaccos, hol zacctalan sötét folyadék. Utánnozhatatlan keserízét készíti a csersav, de mond, mond! Az én életem mi keseríti?

Itt vagyok. Lélegzem. Élettanilag ebből kifolyólag élek. De mi is az élet? Miért kell nekem ilyen kérdéseket feltenni? Egy ismert serital népszerűsítése kapcsán, "Az élet annyi amennyit beletöltesz." Na ez egy elrongyosodott közhely, Mindenki saját sorsának kovácsa. De ki mondta, hogy attól, hogy valami közhely, még igaznak is kell lenni-e? Ezt leszámítva hiszem, hogy az.. De jelenpillanatban, csináljak bármit - bár magyar szokás, hogy a pohár félig üres - de képes vagyok azt illuzionálni, hogy teljesen is. De még nem értem, hogy miért?
Úgy érzem írnom kell. Bár hiába csináltam bármit, semmi sem érte el a kívánt hatást, és még csak meg sem közelítette. De talán a küzdelem, azaz. Azaz ami totális vereséget mér a búra. Jelenpillanatban leginkább egy forrózuhanyra, jókistestmozgásra és írni vágynék. Írni, írni, írni.

Egyszerűen tele vagyok, frusztrált és feszült, na meg ingerült remegő kézzel. Volt mikor felmerült, hogy feladhatnám, de akkor mégis miért csináltam eddig az - úgymond - életem. Azzal minden gyönyörű pillanatomat megkeserítenék és bemocskolnék. ..és amúgy sem az én asztalom. Bár belegondoltam, hogy én most - úgymond - kóstolgatom a citromot, és nem is látok más gyümölcsöt csak olyat ami keserűbb/savanyúbb, és még sincs egy csepp dekadens érzés sem bennem. Nem érzem megoldásnak. Mivel lenne jobb? Tán csak rosszabb lenne, mert megbantanám azt az egy-két embert aki fontos. S így magára és cserben is hagynám őket, amit természetesen nem akarok.
Szó ami szó legyen bármekkora a kudarc vagy kudarc-sorozat, annál jobban kell küzdeni, hogy egyensúlyba hozzuk azt a bizonyos mérleget.

Ma szerda. Nagyjából fél évnyire egy komoly vízválasztó óta, ami nem hozott mást csak szárazságot. Szikes lett minden talaj, üres minden patak, elapadtak a források, elpárologtak a felhők... Eltelt nagyjából 180 akárhány nap és a mi szép Magyarországunk állampolgárához híven, magam is ezersebből vérzőnek érezhetem. S ezt magamban hordozom. Bent. Jó méllyen. Ha akad is egy olvasó. Ha akad is ki elolvassa, jelentését úgysem ismerheti. Egy ember képes pontosan behatárolni mi ez, hol van ez, és miképpen kínoz, ez lennék énmagam. Eltelt több hónap és a hazug szavak a mai napig ugyanúgy marnak belém és tépik ki húsom. Én hittem. Hittem magamban. S hittem abban amit szeretetnek hívtam akkor... S mi lett? Pusztán vér, szenvedés, könny és kín. Mert hittem...

Válltig állított szeretet volt, kedves minden nyájas szó. S a jelen alapján hazug is. A mai napig fáj, kegyetlen érzéssel tölt el ha rá gondolok. De ő most is állítja igazát, más mércét állít, hogy igaz legyen a hamis, és elfogadható a hazug. S én miért tettem? Én miért hittem minden kétes kélynek? Minden édesnek tűnő keserűnek, miért hittem?
Amit tudok, hogy szerelem volt, volt...
Kegyetlen, borzalmas áruló!

Miért kellett velem ezt tenni? Miért kellett engem hitegetni!?

... s most is csak hazudik tovább, s tovább. De én már süket lettem.

...El fogok költözni, el, el innen messze! Elmenekülök, nem tart is semmi. Nem akarom, hogy bármi bárhogy tartson, pusztuljon ami él! Felégetjük a világot! Egy gyertya kell csupán s a mindenség lángokban áll! A Tűzoltóság intézményét évszázadok óta eltörölték, most csak várjuk az esőt, a tisztítót. Még várjuk...

Amikor valaki megkérdezte, hogy mit mondanék magamról, ezt válaszoltam:
Magam magam vagyok, a betűk betűk maradnak, mint az ember is ember és ha sokan vannak az társaság, mint a szó. Ha sok társaság lesz, abból következik a mondat, a kihívás ismerni a mondat összes betűét. Sok sikert hozzá!

Kérlek, Tisztelj meg azzal, hogy ezt elolvasod:

Kedves Világ!

Bocsánat, hogy eddig figyelmen kívül hagytalak, de túlzottan elfoglalt voltam...
Szóval a tárgyra térek, hogy most miért is vagyok itt.
Az üzenet:

Címzett:A világ
Másolatok:0
Titkos másolatok:0
Hozzáadott fájl vagy dokumentum: -
Tárgy: CSODA!

Tartalom:
Ma egy beszélgetés során esett meg. Mintha derült égből villámcsapás történt volna! Még leírni se tudom! De megtörtént! Hogy mi? Azt még alig hiszem nagy zavaromban. Kiderült, hogy én "ideális férfi" vagyok. Hogy "kinek?" -kérdeztem - "bárkinek", aztán "minek?" -"Társnak, barátnak"... "Miért?" -"Mert aranyos vagyok,Vicces,Kedves, Jó fej, Okos, és inteligens, Jó emberismerő, Kitűnő kritikai érzékkel", aztán még "odaadó" is vagyok. (Hát mit meg nem tud az ember!)

Dátum: 2009. Június 5.
Küldő: "Az ideális férfi"

Száműzött vagyok. Én vagyok az a "baba" amit egy pogány rítusban, még pedig woo-doo-ban szétszabdalnak, átszúrkálnak. Olyan vagyok mint egy uszadék fa, faltól falig csapódom s mire a végére érek az útnak elkorhadom. Olyan vagyok mint a légy amely beszorul az ablakba látom, hogy ott a szabadság, a természet, de én kénytelen vagyok itt maradni. Fáradt vagyok. Kegyetlenül fáradt. Akkorákat ásítok, hogy közbe már kénytelen vagyok becsukni a szemem. Nem alszom túl jól. Sok a problémám és senki sem hallgatlak, aminek az az oka, hogy senkinek sem mondom. Mosolygok kifelé, én vagyok az okos, ügyes, házias, kedves, előzékeny jótanuló. Mégsincs senki oly közel, hogy rábízhassam terheim, vagy akár csak egy részét. Bár párkapcsolatban vagyok több mint két éve, de rájöttem az idő az az ami nem számít, csak elmúlik. Hiányzik, de zsarnok. Szeretem mindennél jobban szeretem. Ha egyszer majd a bíróságon, vagy egyéb helyen ülök a vádlottak padján s fel kell majd szólalnom, akkor jámbor életemből talán azt tudom mondani, hogy jobban szerettem a kelleténél, jobban önmagamnál. S kihasználtak, s használnak. Én vagyok a pokróc, a zsebkendő. Olyan sokan szeretnek, mégis ha jajveszékelve kiálltok senkisem hallja hangom. Néma kiálltások. Ez vagyok én sorstalan révész. Szemem majd le ragad, s nem szeretnék mást, hogy csak szeressenek. Azt szeretném, hogy este amikor lefekszem az ágyba ne legyen hideg, hanem töltse meg a szeretet melege. Csak úgy akarok elaludni, hogy fekvés közben ölel, s sohsem engedi el a kezem, sőt szorítja... Ez olyan nagy kérés? Szóval összegezve egy elhasznált eszköz vagyok, ami azt jelenti, hogy ezek után darabokra szednek - amit megjegyzek nem lesz nehéz- szelektíven tárolnak, majd eldobnak. Egyszer használatos vagyok.

Ha nyilatkoznom a kellene a halálról, tudnék mit mondani az elképzeléseimről és már rég fölöslegesnek tartom a hányódtatásom a földön. De sohsem tudtam, vagyis még sohsem éreztem, hogy milyen az amikor szerelmes valaki az emberbe. Engem még soha senki nem szeretett igazán, tán fog... Valaki... Egyszer... Valahol... Talán...

Kiüresedettnek érzem a tájat. Egyetlen egy, a magányos város. Az örömtelen terem a teremben. Érzem, ahogy vérzem a térben a vérben. Kétely-métely mérgez. A mérgező, a feledtető, a temettető. A sirattató... Makacs, mogorva, makrancos madár mereng. Ablak nyílik a lelkedbe, ami a szemed. Szél lesz szerelmes septiben növekedve, elengedve, ezután. Koros katona kéteset karattyol. Mit mondhatna ma? Hallhatod-e holnap? Zavaros a szívem tavának vize...

Ma szerda van, délután fél öt. Hazajöttem egyedül, végleg összetörve. Nem érzek csak fájdalmat, szorongok, sírok, s rettegek. Egyedül maradtam. A szívem erősen ver, beszélni alig tudok, a nap minden percében küszködöm a könnyeimmel. Nem bírom. Számomra képtelenség ez így. Tegnap egyszer csak azt vettem észre, hogy félórája tervezem a halálom. Kijelöltem a pontos helyet, még pedig a padlást, egyszerű, hétköznapi módszert válaszottam, a kötelet. Kicsit megborzongtam, hogy pont ezen jár az eszem... Szóval ma hazajöttem, nem azzal akivel szerettem volna, egyedül, mereven kifelé bámulva az ablakon próbálva azt, hogy ne vegyem észre a külvilágot. Hazaértem, ettem. Aztán egyszercsak feltápászkodtam nyomoromból, kimásztam az ágyból és elindultam. Felmentem a padlásra. A padláson vagyok, nézelődök. A gerendák túl alacsonyan vannak, a magasabbakat meg székről sem érem el, szóval pont tökéletes. Nézelődök, de sehol egy használható eszköz. Vasak voltak összekötve vele, de az se bizonyult hatásosnak, vékony volt és rövid. Hely is alig volt fent. Megközelítése viszonlag könnyű, bár egy rozoga létra az út felfelé, és a csapóajtó csigás nyitószerkezete megsérült, nem működik. De nincs alkalmas kötél. Széket sem láttam, semmit. Már csak pár nap. S ha a gyávaságom elül, akkor szerintem készen állok rá. Döntöttem, elköltözni nem tudok. Érzem, hogy nem hiányzik sok, hogy megőrüljek. Szerencsére a külvilág ebből semmitsem tapasztal, csak egy ember tud ennek az előzményeiről és arról, hogy "rosszul" vagyok. Ez enyhe kifejezés. Szóval nincs hová menekülnöm. Megőrülni nem akarok. Csak Őt szerettem volna, de ... Szóval menekülnöm kell és csak egy út van, mert senki nem segít. Egyedül vagyok. Így is maradok életem hátralévő napjaiban.

Szeretlek téged! Ha te vagy a Természet, akkor én a Világ vagyok, óriási és terebélyes, de sohse nagyobb mint, te! S mint a Természet a Világot körülengi mindenben és mindenhol, úgy gondolok rád és úgy érzem irántad! Huhhh, ha ezt egyszerű szavakkal ellehetne mondani! De lehetetlen, de nem panaszkodom, hát ilyen a szerelem. Ha itt vagy érzem tapintásod, ha elmész érzem az illatod, s amikor a szemem becsukom, az maga az álom, mert csak rád gondolok! Biztos van ennél szebb vallomás, van aki százszor tehetségesebb mint, én; s a világon tán belőlem is akad több mint a színészekből, miniszterekből, bajnokokból. De egyik sem egyedi, s a legkevésbe sem oylan egyedi mint te, belőled nincs még egy! Ismerlek jól, s többszáz emberrel érintkezem naponta, de hozzád hasonló nem létezik. Téged örökbe fogadtak a mennyből! Te magad vagy a csoda, s remélem azért vagy te a földön, hogy boldog légy, mert én csak azért lehetek a glóbusz bármelyik peremén, hogy szerethesselek. Másképp ezután nem lehet! Tudod a férfiak, a szerencsésebbeknek legalábbis eljön, - a többi csak álmodik róla - egy Nő, aki időhatárt szab. Időhatárt. Még pedig, hogy két részre bontja az idejét, "találkozás előttire" és "találkozás utánnira". A kettő minőségben össze sem hasonlítható egymással. Olyan mintha két idegen lenne, pedig ugyan az a lélek. S ebbe a lélekbe, az én lelkembe te hoztad el a melegséget, az örömet,s - legfőképp amit muszáj megköszönnöm - Önmagadat!

"Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát és enni adunk neki, akkor soha nem fog megharapni. Ez a különbség a kutya és az ember között."
Mark Twain

Akinek van szíve és egy kicsit is ismeri az embereket az tudja, hogy miről beszélek, helyesebben, hogy miről szól ez az aforizma. Mégis mi emberek hangoztatjuk magunk dicsőségét. Dicsőség embernek lenni? Aki ezt mondta valaha, annak ugyan volt szíve? Az életem hamarabb bíznám egy kutyára, mint száz emberre. A kegyetlenség, az érzelmi zsarolás, csinál ilyet egy olyan lény -legyen bármilyen teremtmény- aminek van szíve? Én őszintén szólva nem vagyok az a "nagy" állat barát, de tiszteletemet teszem náluk, velük szemben. Egy kutya nem fog azért sírni, hogy megkapja a csontot, vagy bármilyen más állat nem fog könnyet hullatni nyereség vágyból. A sírás a fájdalom követe, nem pedig bármilyen nemű cél eszköze, főleg nem a nyereség vágyé! Nézzünk magunkban: Én, Te vagy Ő, fölényeskedő emberek, nincs is okotok, sem jogotok ilyenre, pusztán csak azért hiszi a sok "barom" (nem akarok semmilyen állatot megsérteni, bocsánat) mert mindent meg akar magyarázni. "Mert az értelem, az ész miatt tartunk ott ahol."- mondják, s én ezzel egyet is értek, pont a kelekótya fejek gondolkodása miatt van ekkora krízis mindenhol...
Akkor beszéljünk a szeretetről. Könyvek millióit írták e témakörre, ha lealacsonyíthatom ezt a csodát; és mégsem, mégsem tudunk szeretni. Ócska ürügyekkel, az ésszel próbáljuk alátámasztani a szívvel szemben elkövetett hibáinkat, bűneinket. Pedig pont nem ezzel kellene foglalkoznunk, hanem csak szeretnünk kellene és nem azért mert kell. Ezért beteg az Ember, az összes! Nincs kivétel! Nincs tartós önzetlen szeretet, mindig csak a saját érdekeinkel tudunk foglalkozni." Mi lesz velem ha Ő elmegy?" - Mi lenne? Ha elköltözik és valóban szereted, akkor mész vele. Én azt mondom: "Elhagyhatsz, de csak egy feltételell: megyek én is!" Nem azzal kellene foglalkoznunk, hogy a másik ember mekkora fájdalmat okozott nekünk és, hogy ez mennyire fáj, de még csak a bosszún se szabad törni a fejünket, sőt tilos! Az lenne a helyes -látszik, hogy én is ember vagyok: "helyes" ugyanmár, épp erről van szó, nem helyesnek kell lennünk, vagy okosnak, hanem szeretnünk kell! - akarom mondani az lenne egy igaz szívhez illő, ha azt találnánk meg, hogy mi okból bántottak és nem a folytonos "miért" kutatásának szentelni az életünket, aztán meg megállni, hogy meg van. Nem, nincs meg! A meg van az ok -nem tudok mást mondani- kötelességed orvosolni, ha szereted! És szereted? Nézz magadba! Lehet, hogy nem tudsz önfeláldozóan, önzetlenül szeretni, de próbáld meg, szerinted miért kaptad a lehetőséget? Ugyan miért szeretnek? - Hogy viszont szerethess! Hát szeress! A szeretet a Mindenség alkotása, az összes többi emberi dolog! Nem kell mindennek elmúlnia, csak rajtad áll, hogy miképp cselekedsz! Ajánlom: Szeress, szeress míg van kit!

Délután hat óra,de én megint bekávéztam. Majd levelet írtam, de előtte ebéd közben újra néztem az Alkonyatot... Ebéd? Négykor ebéd...:) Kicsit megmosolyogtató, hogy az embernek mikor mire van ideje. Itt csüggök tehetetlen, zenét hallgatok, s haladásnak, sikernek élném meg ha kidolgoznám a nyelvtan tételem. Manipuláció, vagy valami hasonló a címe. Szeretem a nyelvtan nem arról van szó, de olyan szinten érzem a tehetetlenségem, hogy már bátorságom sincs belekezdeni a dolgokba. Úgy érzem legjobb lenne fel adni, most meg lehetne kérdezni, hogy mit, hát mindent! - Most hallom a nagy Testvér figyel! - Az álmaim feladtam, nem vágytam sokra, de tehetségtelen vagyok, nem csak tehetetlen. Nyomorultul érzem magam, sírhatnékom van, szinte "vérzek"... S akkor ha már elmondtam minden pozitívumát az életemnek, akkor mondjam a rosszabakat is? Neeem! Még azoknak se akik közel állnak hozzám, már ha vannak még ilyen emberek. Szóval összegezve: összetörve, egyedül, helyesebben magányosan pötyögök, már majdnem sírva s mindezt nyomorultul.
Rendesen szégyenlem magam, hogy itt siránkozok! - Abba is hagyom! Szép álmokat...

Hétfő hajnal:
8 órán belül, egy ócska,rozoga helyközi járaton fogok ülni, a szokásos intézménybe menet, az Iskolába. Én meg itt vagyok! Vagyis nem! Megyek... Csók!

Ma 9 fele keltem. Nem mentem iskolába mint tegnap se. Beteg vagyok, orvoshoz nem megyek el, ez vagyok én! Felkeltem, elmentem a boltba vettem kenyeret, tésztát amikor hazajöttem, gyújtóst vágtam. Először vastagat majd vékonyat,s hordtam be fát is vékonyat majd vastagat. Aztan a tegnapi mosatlant, mai erővel elmosogattam. Aztán bekapcsoltam a számítógépet. Leültem elé enni, még pedig lekváros gombócot, amit megszórtam egy kis por cukorral. Aztán a kávé kiöntőhöz nyúltam s a tegnapi főzetet bögrébe kiöntve megmelegítettem, nagyjából 2 vagy 2 és fél adag lehet... Szóval leültem a gép elé, SMS-t akartam írni, de előbb felnéztem MSN-re, megnézni valakit, de nem volt, s most sincs. Elkezdtem játszani egy régi stratégiával, a kedves kis Maya kolóniát építettem ki, egy közeli szigetre menekülve. A kezdőpontomon leromboltam az elfoglalható tornyokat s kiötlöttem, hogy itt fogom gyártani a fegyvereket, majd később itt toborzom a katonákat is. A toborzáshoz pedig a második kolóniámról fogom hozatni a kereskedelmi hajókkal az aranyat a magasabb szintekhez. S mindeközben eszegetem a gombócaim és megy egy listányi zene a lejátszóban, s ha az egyikhez nincs hangulatom akkor a következőre léptetek. Tálcára raktam a startégát,s elkezdtem SMS-t írni, persze elsőre nem küldte, el, így újra írtam. Akkor már sikerült! Visszamentem, hogy folytathassam a hadigazdaságom kiépítését, de természetesen hibával kifagyott... Szóval itt reggel, ami inkább délelőtt, nyámnyogok magányosan 2 adag gombóc felett, ráadásul ez is mindjárt elfogy, kávém is kihül...
Éljenek a csütörtök reggelek!

Camille Pissarro -  Montmarte borús reggel

A második évezred kilencedik évének, a tavasz első harmadában és három napja a születésem 18. "ünnepétől" helyezkedik el ez a nyugodt, délutáni óra.
Ha fel kell tennem magamnak egy kérdés, akkor talán azzal kezdeném,hogy:  "Mit álmodtál?"- ... álmodni, milyen gyönyörű szó!De sajnos a mai hajnalom nem volt birtokában egyetlen álomnak sem.Csak pár órácskát aludtam. - A következő kérdésem azt tudakolná,hogy: "Mit érzel most?" - Ez elgondolkodtató kérdés, épp ez vele a legnagyobb baj,mert itt nem gondolkodásra, hanem felismerésre van csupán szükség, a saját érzelmek felismerésére! Szóval, a kérdésre válaszolva: Picikét álmoskásan, enyhén gyötrő fejfájással boldognak hiszem magam... - Ohhh, boldogság!

Csodálatos a szabadban, a korai tavaszban! Lágy szellő simogatja a szomorú fűz bánatos lombját,ágait, és leveleit. Záporok,esők hussanak el a hetek napjain,tündérországbeli!Nemsokára minden Zöldbe borul,felveszi a tavasz-köntösét a természet, a táj! Ez az amit nem lehet kihagyni!Séták a szabadban, hűvös esték forró ölelése, hideg éjek fagyos lehellete,madarak éneke,tücskök ciripelése,A Mindenség!Ez a <<kimondhatatlan!>>...

Óriási fájdalmat érzek!
Ki akar belőlem törni,de sikertelen....
Nem tudok már írni...
Valami meghalhatott...

Éreztem ma a tavasz szellőjét és csodálattal elámultam! Nagyon gyengéd volt és kedves, na meg gondoskodó!

Itt az ideje virágot bontani!

Meg kell hallanunk a tavasz hangját. Már közeleg, nagyon közel jár... Készülnünk kell a tanításaival, az élet mindjárt indul:

4.. 3.. 2.. 1.. !

Első a szeretet - és pedig mindenek előtt!¹ Aztán ott van a haszontalanság, légy haszontalan; hisz ha nincs hasznod, más sem fog belőled hasznot húzni, senkisem fog kihasználni! A következő pedig a hűség szükségtelensége, mivel ha szeretsz s ott jó, akkor azt ugyan miért adnád fel egy bizonytalanért? Végül a gyengeség és gyengédség, hisz tudjuk a magas erős pálmát a hurrikán vagy tornádó elpusztítja, letöri, de a gyenge kis virágról csak lefújja a port,felfrissíti!

Ennyit a közelgő tavaszról!

Érdekes dolog! Hiszek sok mindenben, de egy biztos: a hit nem elég magában semmihez! A hit nem más, mint a tudás tudatos elutasítása, kicsit kemény megfogalmazásban. De benne lapul az igazság.

Érdekes volt a hétvége, tele szenvedéssel, és munkanélküli melóval sok szivességgel,de sokat játszottam, és játszottam! Őszintén megmondva, egész jó volt ez a hétvége/hét. Helyesebben lehetetett volna rosszabb is, sokkal rosszabb. De ki tudja? Tán még a végén rendbe jönnek a dolgaim is:) Eddig úgy tűnik...

Szóval éljen a misztika, a miszticizmus. Szeretem a varázslatokat. A semmiből jönnek és a hatásuk végén (már ha valaha is véget ér a hatásuk) ugyanoda távoznak, a semmibe. Csodálatos, vagy tán maga a csoda! Mindenki tud varázsolni! Pusztán tévhit, hogy  varázsláshoz pálca kell! A mi "pálcánk" a szívünk! Már önmagában véve is varázs ez!
Szóval, csak annyit mondok, hogy varázsoljunk minnél többet...
-Aki nem hiszi az mit tegyen?
-Csukja be a szemét, és lásson!!!

Hát ez a 2009-es esztendő abszurd! Teljesen abszurd!
Ha amennyi rossz történt velem eddig, ezeken a napokon, pontosan holnap lesz a 20. ; szóval akkor ha ennyi adóságom lenne ezer-évekig törleszthetném!
A barátaimról beszélve, inkább hallgatok... - de azért még van kire számítanom, talán...

Ráadásul az a pletyka terjeng, hogy Tündérország utópiájából eltűnt a varázs!
Ez van a terület középső részén, viszont déle azt híresztelik, hogy nincs szükség szeretetre! Hát még ekkora butaságot! Kinek nem kell szeretet? Annak bezony sok baja lehet, vagyis van! S az a fontos, hogy őt nem kitaszítani kell, őt kell, ezt a honfitársad kell elragadnod, magadhoz ölelned így érezheti a szeretetet!

Szóval, mindig szeressünk!
A szeretet univerzális!
A szeretet örök, olyan mit a jó befektetés, minden nap megtérül!
Ezt még folytatom...

Egy álmom felderengett ma délután. Nem hagyott nyugodni. Menni kell!

Ma egy eclogával küszködtem nincs kész, befejezetlen, kibontakozatlan, hiányos...

Szóval, egész nap azon rágódtam,hogy hova is menekülhetnék...
Összekellene újra kuporgatnom egy kis pénzt, bár semmi munkahely kilátásban. Ábrandoztam ha lenne jogsim, meg autó, nem lenne probléma, mert bedobnám a csomagtartóba a sátrat és indulhatok is! De talán nem egyedül kéne mennem...

Most, hogy belegondoltam csak egy kis pénz kell, és menni-menni. Akár biciglire pattanni és tekerni míg szusszal bírom! De menni...
Úgy érzem eddig számomra a legelfogadhatóbb hely egy erdei viskó. Milyen csodás lenne, (áram nélkül!) addig aludni ameddig jól esik, aztán még pihizni az ágyikóban:) Később lezuhanyozni, enni és kifeküdni a rétre a felhők alá. Szemlélni a fellegek játékát, alakját. Majd sétálni az erdőben, érezni ahogy a talpam alatt ropog az avar s alatta a száraz levelek, felkiálltani : "Tavasz van!" Szabadon a szabadban! Hallgatni a madarak csicsergését, figyelni hogyan fut a kis őz. Szabad,vad virágok illatát minden porcikámba beszippantani! Alkonyatra várni s nézni, hogy nyugszik meg a nap és kel fel a hold. Megvárni a holdtöltét. Hullócsillagot kémlelni, s valami szépet kívánni. Holdvilágot figyelni az ablakon, addíg míg el nem alszom...

Szóval kicsit körül nézve: Én itt ülök, senki nem vesz észre!Pedig szinte aki szeret arra rá rivallok: "Hahó! Itt vagyok! Látsz? Végre! Áhh, mégsem vettél észre..."

Mindenki átlépi a másikat! Arra lenne szükség, hogy eltűnjek örökre. De ha eltűntem akkor már késő...

Szóval itt ülök, zenét hallgatok fájó szívvel. Siránkozok, mint bárki, helyesebben:mint mindenki más! Pedig, csak fel kéne állni, csak A talpadra végre! Ugye, te se tudod mikor álltál rajta utoljára? Ráadásul akkor se volt stabil semmi! Bizonytalan a világ, fogadd el! Ez így jó! Jó! Így marad! Ez a varázsa jelennek, hisz ha valaki megtudja a jövőjét annak már nincs is jövője.
Nem, nem hiszem, hogy egy sor közhely közlésével bármire is megyek! De gondolj bele! Ha már ennyi közhelyre van szükség és még mindig nem veszed észre az értékeket a szemed előtt. Akkor ki a szánalmas?

"... rohanó világ!" - Persze mindig könnyebb rá fogni: "...ő volt!"; "Csak miatta!"; "Hidd el!Én nem tehetek róla!" Ó, de hogynem! Te vagy a legfőbb felelős! Mond miért nem akadályoztad meg? Miért nem, ha megtehetted volna? Így vársz segítséget? Ugyanmár! Persze "rohanó" mégis van időd leülni a gép elé és böngészni! Ahelyett, hogy a kedvesed simogatnád! Érted? Szeress! Tudod ez az egyetlen dolog, amiből minnél többet adsz másnak annál több lesz neked! A titkot nem szükséges senkisem elárulni, hisz mindenki szeretet már igazán! Nem?

 Igen, itt jönne a bemutatkozás, de minek? Fölösleges! Aki olvasni fog az tudja majd ki vagyok, aki képes lesz a sorok között olvasni az meg is ismerhet...