"Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát és enni adunk neki, akkor soha nem fog megharapni. Ez a különbség a kutya és az ember között."
Mark Twain
Akinek van szíve és egy kicsit is ismeri az embereket az tudja, hogy miről beszélek, helyesebben, hogy miről szól ez az aforizma. Mégis mi emberek hangoztatjuk magunk dicsőségét. Dicsőség embernek lenni? Aki ezt mondta valaha, annak ugyan volt szíve? Az életem hamarabb bíznám egy kutyára, mint száz emberre. A kegyetlenség, az érzelmi zsarolás, csinál ilyet egy olyan lény -legyen bármilyen teremtmény- aminek van szíve? Én őszintén szólva nem vagyok az a "nagy" állat barát, de tiszteletemet teszem náluk, velük szemben. Egy kutya nem fog azért sírni, hogy megkapja a csontot, vagy bármilyen más állat nem fog könnyet hullatni nyereség vágyból. A sírás a fájdalom követe, nem pedig bármilyen nemű cél eszköze, főleg nem a nyereség vágyé! Nézzünk magunkban: Én, Te vagy Ő, fölényeskedő emberek, nincs is okotok, sem jogotok ilyenre, pusztán csak azért hiszi a sok "barom" (nem akarok semmilyen állatot megsérteni, bocsánat) mert mindent meg akar magyarázni. "Mert az értelem, az ész miatt tartunk ott ahol."- mondják, s én ezzel egyet is értek, pont a kelekótya fejek gondolkodása miatt van ekkora krízis mindenhol...
Akkor beszéljünk a szeretetről. Könyvek millióit írták e témakörre, ha lealacsonyíthatom ezt a csodát; és mégsem, mégsem tudunk szeretni. Ócska ürügyekkel, az ésszel próbáljuk alátámasztani a szívvel szemben elkövetett hibáinkat, bűneinket. Pedig pont nem ezzel kellene foglalkoznunk, hanem csak szeretnünk kellene és nem azért mert kell. Ezért beteg az Ember, az összes! Nincs kivétel! Nincs tartós önzetlen szeretet, mindig csak a saját érdekeinkel tudunk foglalkozni." Mi lesz velem ha Ő elmegy?" - Mi lenne? Ha elköltözik és valóban szereted, akkor mész vele. Én azt mondom: "Elhagyhatsz, de csak egy feltételell: megyek én is!" Nem azzal kellene foglalkoznunk, hogy a másik ember mekkora fájdalmat okozott nekünk és, hogy ez mennyire fáj, de még csak a bosszún se szabad törni a fejünket, sőt tilos! Az lenne a helyes -látszik, hogy én is ember vagyok: "helyes" ugyanmár, épp erről van szó, nem helyesnek kell lennünk, vagy okosnak, hanem szeretnünk kell! - akarom mondani az lenne egy igaz szívhez illő, ha azt találnánk meg, hogy mi okból bántottak és nem a folytonos "miért" kutatásának szentelni az életünket, aztán meg megállni, hogy meg van. Nem, nincs meg! A meg van az ok -nem tudok mást mondani- kötelességed orvosolni, ha szereted! És szereted? Nézz magadba! Lehet, hogy nem tudsz önfeláldozóan, önzetlenül szeretni, de próbáld meg, szerinted miért kaptad a lehetőséget? Ugyan miért szeretnek? - Hogy viszont szerethess! Hát szeress! A szeretet a Mindenség alkotása, az összes többi emberi dolog! Nem kell mindennek elmúlnia, csak rajtad áll, hogy miképp cselekedsz! Ajánlom: Szeress, szeress míg van kit!
