Egy álmom felderengett ma délután. Nem hagyott nyugodni. Menni kell!
Ma egy eclogával küszködtem nincs kész, befejezetlen, kibontakozatlan, hiányos...
Szóval, egész nap azon rágódtam,hogy hova is menekülhetnék...
Összekellene újra kuporgatnom egy kis pénzt, bár semmi munkahely kilátásban. Ábrandoztam ha lenne jogsim, meg autó, nem lenne probléma, mert bedobnám a csomagtartóba a sátrat és indulhatok is! De talán nem egyedül kéne mennem...
Most, hogy belegondoltam csak egy kis pénz kell, és menni-menni. Akár biciglire pattanni és tekerni míg szusszal bírom! De menni...
Úgy érzem eddig számomra a legelfogadhatóbb hely egy erdei viskó. Milyen csodás lenne, (áram nélkül!) addig aludni ameddig jól esik, aztán még pihizni az ágyikóban:) Később lezuhanyozni, enni és kifeküdni a rétre a felhők alá. Szemlélni a fellegek játékát, alakját. Majd sétálni az erdőben, érezni ahogy a talpam alatt ropog az avar s alatta a száraz levelek, felkiálltani : "Tavasz van!" Szabadon a szabadban! Hallgatni a madarak csicsergését, figyelni hogyan fut a kis őz. Szabad,vad virágok illatát minden porcikámba beszippantani! Alkonyatra várni s nézni, hogy nyugszik meg a nap és kel fel a hold. Megvárni a holdtöltét. Hullócsillagot kémlelni, s valami szépet kívánni. Holdvilágot figyelni az ablakon, addíg míg el nem alszom...
