Egy Nihilista szemével

Szeretlek téged! Ha te vagy a Természet, akkor én a Világ vagyok, óriási és terebélyes, de sohse nagyobb mint, te! S mint a Természet a Világot körülengi mindenben és mindenhol, úgy gondolok rád és úgy érzem irántad! Huhhh, ha ezt egyszerű szavakkal ellehetne mondani! De lehetetlen, de nem panaszkodom, hát ilyen a szerelem. Ha itt vagy érzem tapintásod, ha elmész érzem az illatod, s amikor a szemem becsukom, az maga az álom, mert csak rád gondolok! Biztos van ennél szebb vallomás, van aki százszor tehetségesebb mint, én; s a világon tán belőlem is akad több mint a színészekből, miniszterekből, bajnokokból. De egyik sem egyedi, s a legkevésbe sem oylan egyedi mint te, belőled nincs még egy! Ismerlek jól, s többszáz emberrel érintkezem naponta, de hozzád hasonló nem létezik. Téged örökbe fogadtak a mennyből! Te magad vagy a csoda, s remélem azért vagy te a földön, hogy boldog légy, mert én csak azért lehetek a glóbusz bármelyik peremén, hogy szerethesselek. Másképp ezután nem lehet! Tudod a férfiak, a szerencsésebbeknek legalábbis eljön, - a többi csak álmodik róla - egy Nő, aki időhatárt szab. Időhatárt. Még pedig, hogy két részre bontja az idejét, "találkozás előttire" és "találkozás utánnira". A kettő minőségben össze sem hasonlítható egymással. Olyan mintha két idegen lenne, pedig ugyan az a lélek. S ebbe a lélekbe, az én lelkembe te hoztad el a melegséget, az örömet,s - legfőképp amit muszáj megköszönnöm - Önmagadat!